Rangsorolt szezonok, szakaszok és szakaszvégi jutalmak

Szezonok

A League of Legends rangsorolt szezonja két szakaszra tagolódik, így könnyebben nyomon követhető az egyéni rangsorolt fejlődés, és rendszeresen jutalmazhatjuk a játékosi teljesítményt.

Az első szakasz az év eleje körül kezdődik (többnyire januárban), a második pedig a szezon közepe táján indul, és a szezon végén fejeződik be (november körül). A szakaszt mindenki rang nélkül kezdi, de tíz besorolómeccset követően máris felkerül a ranglétrára. Ezután a játékosok jellemzően egy teljes osztállyal az előző szakaszbeli rangjuk alatt találják magukat, de a besorolómeccsek eredménye és az előszezonbeli teljesítmény változtathat ezen.

Fontos megjegyezni, hogy az új szakasz kezdetén a legmagasabb kezdőrang a Platina I. Az ennél magasabb rangokért meg kell dolgozni!

Bár a rangsorolt játékban elért siker önmagában is érték, menet közben, és különösen a szakaszok végén is lehet jutalmakat szerezni.

Felségjelvények

A rangsorolt felségjelvények – a szezon során elért rangok vizuális reprezentációi – két csoportba oszthatók: címerek és töltőképernyő-keretek.

A címerek az aktuális rangodat mutatják. A profilodban és a töltőképernyőn jelennek meg, illetve az idézői ikon opcionális kereteként szolgálhatnak a játék előtti előszobában. 

A töltőképernyőn megjelenő keret az aktuális várólistán elért rangodat mutatja (a normál meccseken az Idézők szurdokában elért legmagasabb rangodat). A töltőképernyőn egy játékosra kattintva megtekintheted a játékos rangsorolt és hősismereti szintjét.

Diadalmas hőskinézet

Victorious_Lucian.JPG

A 2023-as szezontól kezdve a rangsorolt játékban való részvétellel, szakaszpontokat gyűjtve lehet megszerezni a Diadalmas hőskinézeteket, ha legalább 2. kitüntetési szintű vagy! Az, hogy ehhez hány játék/győzelem szükséges, a rangodtól függ.

A Vas, Bronz vagy Ezüst osztályban 1600 szakaszponttal szerezhető meg a szakasz Diadalmas hőskinézete.

Az Arany vagy magasabb osztályokban 80 szakaszpont is elég. (Fontos tehát, hogy ez csak az Arany vagy magasabb osztályban igaz! Ha visszasorolódsz a kinézet feloldása előtt, 1600 szakaszpontra növekszik a követelmény.)

victorious-skin-progress.png

Ha nem tudod, hogy állsz, vidd az egérmutatót a fenti ikonra a Rangsorolt lapon, hogy kiderüljön, mennyi hiányzik még a Diadalmas hőskinézet feloldásához.

Ebben a rendszerben tehát minden játékos szerezhet Diadalmas hőskinézetet! Azonban a Diadalmas hőskinézet chromáit a szakasz végén érvényes rang szerint osztjuk ki, szóval mindig lesz okod arra, hogy a lehető legmagasabbra juss a ranglétrán!

Mi a helyzet, ha Arany vagy magasabb osztályban oldom fel a kinézetet, de később visszacsúszok Ezüst osztályba?

Nem kell aggódnod! Ha sikerült feloldani a szakasz Diadalmas hőskinézetét, a visszasorolás után is megtarthatod. A lényeg, hogy ne felejtsd el feloldani! Ha az Arany osztályban kezdesz, de a 80 szakaszpont megszerzése előtt lejjebb csúszol, akkor már 1600 szakaszpontra lesz szükséged.

Kitüntetési jutalmak

A 3. vagy magasabb kitüntetési szint elérését önmagában is megjutalmazzuk, de a Háromkitüntetéses hőskinézet csak a legsportszerűbb játékosoknak jár, akik az 5. kitüntetési szinten fejezik be a szezont.

Tudnivalók a szakasz végéről

Közeledik a szakasz vége, ezért hamarosan a League of Legends webhelyén és a szezonvégi cikkekben is meghirdetjük az elérhető jutalmakat. A pontos információkat körülbelül egy hónappal a szakasz vége előtt tesszük közzé, ekkortájt érdemes figyelni a híreket!

Szakaszok

A szezonok két szakaszra tagolódnak, amelyek során szakaszpontokat lehet gyűjteni a rangsorolt meccseken való részvétellel. A Rangsorolt oldal alján található, a szakaszbeli fejlődést mutató sávon nézheted meg, hogy milyen jutalmakat lehet feloldani; ha összegyűlt elég pontod, azonnal megkapod a jutalmat. A 2023-as szezontól kezdve minden szakasz elején visszaállítjuk a játékosok rangját, vagyis évente kétszer bizonyíthatod a játéktudásodat.

Szakaszpontok

A 2023-as szezontól kezdve a korábbinál egyszerűbben lehet szakaszpontokat szerezni. Továbbra is csak rangsorolt egyéni vagy páros, illetve a rangsorolt rugalmas várólistán lehet pontokat szerezni; minden győzelem 10 szakaszpontot és minden vereség 6 szakaszpontot ér.

A 2023-as szezon 1. szakaszának jutalmai

Szakaszpontok Jutalom
10 Hextech láda
40 Hextech kulcs
80 Véletlenszerű őrszemkinézet-töredék
120 Hextech kulcs
160 Diadalmas Maokai hangulatjel
200 Hextech kulcs
240 Végleges K'Sante hős
280 Hextech láda
320 Diadalmas Maokai ikon
400 Zsákbamacska hangulatjel
480 Hextech láda
600 500 narancssárga esszencia
720 Véletlenszerű Örökkévalók-kapszula (1. szezon) 
800 Mesteri láda

Előszezon

Az egyik szezon vége és a következő kezdete közötti időszakot nevezzük előszezonnak. Ekkor is lehet játszani a rangsorolt várólistákon, de nem jár jutalom a magasabb osztályokba való jutásért. Az MKP-pontszámod viszont továbbra is változik, így az ekkor szerzett győzelmek később még hasznodra lehetnek!

Általában az előszezonban vezetjük be a jelentősebb játékmenetbeli változásokat. Korábbi előszezonokban például teljesen átdolgoztuk a rúnákat, felturbóztuk a térképet, és sor került a tárgyak rég esedékes ráncfelvarrására. Az eddigi tapasztalatok alapján sok finomhangolásra van szükség az előszezon során a kezdeti átalakítást követően, így aki végig aktív marad ebben az időszakban, egyből képben lesz a normál szezon kezdetén!

Fiókok átvitele és rangsorolt besorolás/jutalmak

A rangsorolt besorolásod az adott szerverre vonatkozik, így a fiókod átvitele után új besorolómeccseket kell majd játszanod. A besorolás az aktuális MKP-d alapján történik (ami a fiókod elválaszthatatlan része), figyelembe véve az új szerver átlagos MKP-értékeit. Ezért előfordulhat, hogy nem abba az osztályba vagy divízióba kerülsz, mint az eredeti szerveren.

Ezenkívül az eredeti szerveren szerzett korábbi rangod elveszik, ha nem térsz vissza két héten belül. Ha ezt követően térsz vissza a korábbi szerveredre, teljesen elölről kell kezdened a folyamatot, a besorolómeccsektől kezdve.

A fiókátvitelről írt cikkünkben részletesen leírjuk, hogy mit tartasz meg a fiók átvitelekor, és mit nem.

Egyéb források a rangsorolt játékról

Kérdésed van a rangsorolt játékkal kapcsolatban? A válaszokat megtalálhatod a Rangsorolt játékkal kapcsolatos GYIK című cikkünkben!

Hasznos volt ez a cikk?

Nem találod, amit keresel?

A technikai problémáktól a kiborulásig mindenben igyekszünk segíteni! Küldj egy hibajegyet! Hacsak el nem nyeli egy térkapu, hamarosan válaszolunk rá.

/ Küldj egy hibajegyet
Szolgáltató: Zendesk