A hősök árát rögzített menetrend szerint csökkentjük (amely főként a kiadásuk időpontján alapul). Ennek részeként a régebbi hősök RP-ben és KE-ben kifejezett ára is kevesebb lesz, és több ideje lesz a játékosoknak arra, hogy két hősmegjelenés között KE-t gyűjtsenek.
Kérjük, vedd figyelembe, hogy nem áll módunkban automatikusan visszatérítést adni azoknak, akik az árcsökkentés időpontja előtt vásárolják meg az érintett hősöket.
A hősmegjelenések menetrendje
Valószínűleg észrevettétek, hogy ritkábban adunk ki új hősöket. Így több idő áll a játékosok rendelkezésére, hogy összegyűjtsék a vásárláshoz szükséges KE-t, a fejlesztői csapat pedig még kiforrottabb karaktereket tud alkotni.
A hősök KE-költsége az első héten
Kissé megnöveljük az új hősök első heti KE-költségét, hogy részben ellensúlyozzuk az általános árcsökkenést. Az összes újonnan kiadott hős ára 7800 KE/975 RP lesz az első héten, azután pedig 6300 KE.
RP- és KE-árkategóriák
Frissítettük a hősök RP-költségét is, ami így arányosabb lesz a KE-értékkel. Az RP-ben kifejezett árak a továbbiakban a következőképpen aránylanak a KE-árakhoz:
- 450 KE = 260 RP
- 1350 KE = 585 RP
- 3150 KE = 790 RP
- 4800 KE = 880 RP
- 6300 KE= 975 RP
- 7800 KE (a hős kiadásától számított első héten érvényes ár) = 975 RP
Az árcsökkentések menetrendje
Egy új hős megjelenésekor a legrégebbi 6300 KE/975 RP árú hős átkerül a 4800 KE/880 RP értékű árkategóriába.
Minden harmadik hősmegjelenéskor egy további, 4800 KE vagy annál alacsonyabb költségű hős kerül át a következő, alsóbb árkategóriába. A hős kiválasztása a „kora” és az irányításának nehézségi foka alapján történik.
Mivel ezek előre bejelentett árleszállítások, nem áll módunkban automatikus visszatérítést adni azoknak, akik az árcsökkentés időpontja előtt vásárolják meg az érintett hősöket.
Összefoglaló az árváltozásokról
Feltételek | KE | RP |
Új hősök ára a megjelenéskor | 7800 KE | 975 RP |
Egy héttel a hős megjelenése után az új, csökkentett ár: | 6300 KE | 975 RP |
Egy újabb hős megjelenésekor a legrégebbi 6300 KE árú hős ára a következőképpen csökken: | 4800 KE | 880 RP |
Minden harmadik megjelenéskor egy további, 4800 KE vagy ennél alacsonyabb költségű hős árát csökkentjük a következő szintek szerint: | 3150 KE 1350 KE 450 KE |
790 RP 585 RP 260 RP |
Melyik hős ára csökken legközelebb?
Az alábbi hősök ára csökkent, illetve fog csökkenni az egyes hősmegjelenések időpontjában:
DÁTUM | KIADOTT HŐS | CSÖKKENTETT ÁRÚ HŐS |
---|---|---|
TBD | A 163. hős megjelenése | Taliyah |
2022. 11. 02. | K’Sante megjelenése | Aurelion Sol |
2022. 07. 13. | Nilah megjelenése | Jhin + Leona |
2022. 06. 09. | Bel'Veth megjelenése | Illaoi |
2022. 02. 17. | Renata Glasc megjelenése | Kindred |
2022. 01. 20. | Zeri megjelenése | Tahm Kench + Sona |
2021. 09. 23. | Vex megjelenése | Ekko |
2021. 07. 22. | Akshan megjelenése | Bard |
2021. 04. 15. | Gwen megjelenése | Rek'Sai + Ahri |
2021. 01. 22. | Viego megjelenése | Kalista |
2020. 12. 17. | Rell megjelenése | Azir |
2020. 10. 29. | Seraphine megjelenése | Ezreal + Gnar |
2020. 09. 21. | Samira megjelenése | Braum |
2020. 08. 06. | Yone megjelenése | Vel'Koz |
2020. 07. 22. | Lillia megjelenése | Yasuo + Volibear |
2020. 01. 14. | Sett megjelenése | Jinx |
2019. 12. 11. | Aphelios megjelenése | Lucian |
2019. 11. 10. | Senna megjelenése | Aatrox + Trundle |
2019. 06. 28. | Qiyana megjelenése | Lissandra |
2019. 05. 14. | Yuumi megjelenése | Zac |
2019. 01. 25. | Sylas megjelenése | Quinn + Vladimir |
2018. 12. 05. | Neeko megjelenése | Thresh |
2018. 05. 31. | Pyke megjelenése | Vi |
2018. 03. 07. | Kai'Sa megjelenése | Nami + Dr. Mundo |
2017. 11. 22. | Zoe megjelenése | Zed |
2017. 08. 23. | Ornn megjelenése | Elise |
2017. 07. 12. | Kayn megjelenése | Kha'Zix + Mordekaiser |
2017. 04. 19. | Xayah megjelenése | Rengar |
2017. 04. 19. | Rakan megjelenése | Syndra |
2016. 12. 12. | Camille megjelenése | Diana + Galio |
2016. 10. 05. | Ivern megjelenése | Zyra |
2016. 08. 09. | Kled megjelenése | Jayce |
2016. 05. 18. | Taliyah megjelenése | Draven + Singed |
2016. 03. 24. | Aurelion Sol megjelenése | Darius |
2016. 02. 01. | Jhin megjelenése | Varus |
2015. 11. 24. | Illaoi megjelenése | Hecarim + Rammus |
2015. 10. 14. | Kindred megjelenése | Lulu |
2015. 09. 07. | Tahm Kench megjelenése | Fiora |
2015. 05. 28. | Ekko megjelenése | Nautilus + Shyvana |
2015. 03. 12. | Bard megjelenése | Ziggs |
2014. 12. 11. | Rek'Sai megjelenése | Sejuani |
2014. 11. 20. | Kalista megjelenése | Viktor + Amumu |
2014. 09. 16. | Azir megjelenése | Ahri |
2014. 08. 13. | Gnar megjelenése | Volibear |
2014. 05. 12. | Braum megjelenése | Fizz + Xin Zhao |
2014. 02. 27. | Vel'Koz megjelenése | Shyvana |
2013. 12. 13. | Yasuo megjelenése | Graves |
2013. 10. 10. | Jinx megjelenése | Xerath + Miss Fortune |
2013. 08. 22. | Lucian megjelenése | Riven |
2013. 06. 13. | Aatrox megjelenése | Talon |
2013. 04. 30. | Lissandra megjelenése | Warwick + Skarner |
2013. 03. 28. | Zac megjelenése | Wukong |
2013. 03. 01. | Quinn megjelenése | Leona |
2013. 01. 23. | Thresh megjelenése | Yorick + Udyr |
2012. 12. 20. | Az árcsökkentési terv kezdete | Ezreal, Vladimir, Renekton, Nocturne, Lee Sin, Brand |